2016. június 16., csütörtök

Diétás pizza


Ok, akkor most tegye fel a kezét, aki nem szereti a pizzát. Tudtam, hogy nincs olyan. :)
Én amúgy nem vagyok pizzaőrült, de időnként megkívánom. Az más tészta, hogy a sima hagyományos pizzát annyira nem bírja a gyomrom, de ez már más tészta. :)
Minap azonban szembe találkoztam egy diétás pizzarecepttel, ami – amellett, hogy alig tartalmaz szénhidrátot – nagyon finom.

Elkészítése (1 pizza adatai)
  • 250 g túró
  • 4 kanál zabpehely/zabkorpa/zabliszt
  • 1 tojás
  • só, bors, pizzafűszer keverék
Az egészet összekeverjük, és sütőpapírral fedett pizzaformára nyújtjuk (én simán a kezemmel széttapicskoltam). 15 percig, 160 fokon, légkeverésen sütjük az alaptésztát. Kivesszük, ráhalmozunk minden földi jót, és a sajt pirosodásáig újra betesszük a sütőben. (Nálam ez 10 perc szokott lenni.) Én a végén még még rukkolával is megszórtam.

Már készítettem sonkásat, szalámisat és tonhalasat. De még rengeteg ötlet van ám a fejemben! Például gondolkodom sonkás ananászosban, és 4 sajtosban is. Persze minden csak azon múlik, hogy mi lesz otthona hűtőben!

Puszi:
Anna

2016. március 18., péntek

10+1 erkélyötlet

Mostanában gőzerővel alakítom az erkély 2016-os dizájnját. Előzetesen ennyit elárulok, hogy még több növényt szeretnék és színekben a türkiz és narancs színek fognak dominálni. Már 99%-osan megvettem a hozzávalókat...már majdnem mindent le is festettem...de még nagyon sok festeni, fújkálni, összeszerelni és takarítani való vár rám a hétvégén. Ígérem minden részletet fotózok, és hozok majd egy összegző posztot az erkélyről.
Addig viszont gondoltam hozok nektek egy olyan ötletelős posztot, amivel akár ti is hangulatos erkélyt varázsolhattok magatoknak fillérekből. Csak néhány extrém ötlet, egy nagy bögre kávé, egy jó könyv és persze napsütés és napszemüveg kell, hogy nagyon szeressünk az erkélyen lenni! :D

1. Fények


Vásárolhatunk kifejezetten erkélyre való fényfüzéreket, amik napelemmel működnek, de ha spórolni akarunk, akkor vigyük ki a karácsonyi fehér színű ledsort. Ha hosszabbítóval meg tudjuk az áramellátást oldani igazán tündérkert érzést tudunk ezekkel a fényekkel is varázsolni! Néhány szál gyertya, egy pohár bor...és máris mindenki mindenre igent mond! :D


2. Tábori hangulat


Egy nagyon meleg nyári éjszakán nem is kell semmi más, mint hogy az összes paplant terítsük az erkélyre (érdemes laticelt teríteni alá) vigyünk rengeteg párnát magunk köré...elalvás előtt pedig a tv helyett a csillagokat nézzük.

3. Bútor bármiből


Én a lakásban is szeretem a bútútort bármiből megoldásokat, de az erkélyen ez szerintem szinte kötelező. A képen szerintem egy kábel feltekerésére való fa eszköz látható (passz, nem tudom mi a szakneve), de szerintem klasz kis asztalt csinálhatunk hordóból is!

4. Az örök laklap


Én személy szerint még nem dolgoztam raklappal, de nagyon sok jó megoldást láttam már belőle. Szerintem ez az erkélybútor is zseniális!

5. Raklap a falra

Egy raklap, sok befőttes üveg és drót (vagy speciális csatorna bilincs) és egy gyönyörű veteményest varázsolhatunk a falra! És milyen ravasz ötlet, hogy pár üvegbe mécsest teszünk! Szerintem ez varázslatos.

6. Dobozok és ládák


Megsúgok egy titkot: ezt a módszert előszeretettel használom én is a lakásomban. Nekem a konyhámban vannak dobozpolcok...és hamarosan az erkélyen is lesznek! :D

7. Függöny az erkélyre


Évek óta játszom a gondolattal, hogy kell egy függöny az erkélyre. Mindig lebeszéltem magam...majd vissza. Idén megvettem minden hozzávalót. Szóval pár hónap múlva elmondom mennyire vált be. De látványnak nagyon romantikus! :)

8. Kalitka madarak nélkül


Persze akinek van madárkája, néha vigye ki a madarakat az erkélyre, mert biztos élvezik a friss levegőt. Akinek nincs, az szerezzen be egy kiszuperált kalitkát. Fesse színre, és ültessen csüngő virágokat bele! (Megsúgom: az enyém már le van fújva türkizre, a virágok pedig az ablakpárkányban erősödnek)

9.  Mini kertitó


Ezen – eddig – nem gondolkodtam, de a kép láttán elcsábultam és kezdtem számolgatni, hogy egy ilyen hová férhetne el nálunk. Persze a férjem szerint már így is annyi dolgot vettem az erkélyre, hogy mi már nem fogunk kiférni.... de szerintem ha találok megfelelő edényt, akkor ennek fogok helyet szorítani!

10. Természetes burkolat


Ha nem festhetjük át az erkély falát és akad rajta hiba, akkor egyszerűen takarjuk el. A gyékény díszítés nem csak ápol és eltakar, de éppen megfelelő hangulatot ad az erkélynek. Néhány orchidea...füstölő..és OM! :D

10+1 Állatot az erkélyre


Tapasztalatból mondom, hogy érdemes az erkélyetekre figyelmet és munkát fordítani, mert a kisállatok imádnak kint időzni. A mi kutyusunk például kijár napozni...hiába mondom neki, hogy nem lesz barna...mindig is fehér marad...ő küzdd ez ellen...
(a képen pedig egy olyan cica látható, aki a nemrég elhunyt munkahelyi cicusunkra hasonlít, azért ezt választottam)
Ok, beteszek Biusról is egy képet! :D



Tetszett az összeállítás? Kíváncsiak vagytok, mit fogok az erkélyünkből kihozni?


2016. február 24., szerda

Ha farsang, akkor is DIY!

Nálunk a farsangot mindig is egy kreatív időszak előzte meg. Először is kitaláltuk anyuval, minek szeretnénk öltözni, majd krepp papírból és alufóliából közösen legyártottuk a jelmezt. Voltam én kisbíró (merthogy dobolni tanultam), korcsolyás lány (imádtam az alufólia darabkákkal díszített blúzomat és krepp szoknyámat!) és nagyon kicsi korunkban tesómmal hópelyhek voltunk, amivel díjat is nyertünk.

Egy ideje több kevesebb lelkesedéssel látogatja a család női szakasza Rubint Réka keddi alakreform tornáit. Kell a mozgás, közel van, szuper hatékony és az ára is kedvező. Már tavaly is részt vettünk a farsangi órán tesómmal (Mickey és Minnie Egérnek öltöztünk), így idén már úgy gondoltuk, hogy ez családi hagyomány nálunk.

Mintegy öt perces Viber chatelés után úgy döntöttünk, hogy idén asztronautának fogunk öltözni. Szereztem 4 vizes palackot, amit lefújtam ezüstre. Tesóm meg vett narancs, piros és sárga krepp papírt. Ezen kívül nyomtattam mindenféle NASA, és űrprogram logókat, majd egy kis szigetelő szalaggal és fekete táskapánttal kész is lett a jelmezünk.

A jelmez összeállítása hétvégi közös munka volt. Persze férjem alig várta, hogy kész legyen és boldogan szaladgált benne. Szomorúan konstatálta, hogy csak az hordhatja, aki jön tornára. (ok, pár képet azért készítettünk róla).



A tornára sokan sokféle jelmezbe öltöztek. Sokan kölcsönöztek is, piont ezért mi nagyon büszkén viseltük a saját jelmezünket. :)


Nem mondom, hogy a torna könnyű volt...de ezen a háti különítményünk nem tehetett. Inkább csak segített, mert az ugrálós feladatoknál azt éreztem kicsit segít a levegőbe repülni. (persze nem!)

Nem szokásunk Rékával fotózkodni, de most jelmezben kötelezőnek éreztük. :)



Miközben a fotózkodásra vártunk, láttam, hogy egy cuki szemüveges kisfiú, aki elkísérte anyukáját a tornára vágyakozóan nézi a jelmezünket. Így a fotó után megkerestem és neki adtam a jelmezem.
Jó volt látni az örömét. És jó tudni, hogy nem hiába készült a jelmez! :)



Ti minek öltöztetek idén? Szoktatok egyáltalán farsangolni? Vagy mi volt a legjobb iskolás jelmezetek?

Anna


2016. február 16., kedd

Minden kezdet...

Nehéz? Bonyolult? Előfeszítést kíván? Én nem így gondolom. Én imádom a kezdeteket. :)
A Gold Ananas oldallal valami olyat kezdtem el, amire szerintem még nem volt példa. Egy olyan webáruház, ahol valaki tényleg a hobbijából készült dolgokat adja el, és ráadásul licit jelleggel. Sikerül beindítani? Érdekel ez másokat is? Pont annyira nem tudjuk, mint azt, hogy mi lesz elültetett kis magokkal az ablakban. Egy biztos, mi szeretjük, és reménykedünk.

Tudnotok kell, hogy nem vagyok egy virágültető fajta. A szobanövények a férjem fennhatósága alá tartoznak. Egyedül a fűszernövényekkel vagyok hajlandó foglalkozni. Évek óta ültetem őket több-kevesebb....inkább kevesebb sikerrel. Minap az utamba akadt egy cikk, minek alapján rájöttem, nem jól csináltam eddig. Ugyanis a tavasszal beültetem a cserépbe és onnantól jól lesz...na az nem jó. A jó folyamat: elültetni nagy mennyiségben, átültetni kis poharakba, és tavasszal kiültetni cserépbe és/vagy földbe. Így erősebbek lesznek, hamarabb csipegethetjük a leveleiket.

Így aztán mikor hétvégén kinéztem az ablakon és ezt láttam:



... tudtam, hogy eljött az ültetés napja. Pont előző nap jártam egy barkácsáruházban, ahol a szükségek szögeket ecseteken túl vettem fűszernövénynek való virágföldet és sok-sok magot.



És gondolataimban elmerülve ültettem, feliratoztam (én gyógyszertárban kapható laporcot használok erre a célra!) és rendezgettem. A konyha ablak belső párkányát szabaddá kellett raknom, úgy gondolom ott lesz jó helyük....



Most aztán minden reggel a kávékészítés közben vizsgálom a földet. Ígérem amit lesz valami történés jelzem! OK? És persze már gyűjtöm a gondolatokat, hogyan is fogom ezt a rengeteg fűszernövényt elhelyezni az erkélyen!

Addig is, mi most ezt látjuk a konyhánkba lépve: sötét égbolt, reménnyel teli ültetvényes...és egy kis paprikás krumpli a tűzhelyen! :)

Anna